• facebook-square

©2019 Herman László

A séta az ismeretlenbe c. sorozatta Herman László technikában es mondanivalóban is új műbészeti útra lépett. A képek nem kötődnek szervsen egymáshoz, de forrásuk ugyanaz, amely ebben az esetben magát a kapcsolat jelenti az alkotások között: a megélt és újraélt eml˙ekek, az élettapasztalat, a művészt kőrűlvevő világ. Az, ami ismert (nem csak a űvésznek, de szinte mindenkinek), Hermán Lászlónál ismeretlenné válik, mivel elmeiben újradefiniálta.

Az egyeslépeket is egyedi stílusban alkotta meg úgy technikában mint motívumban és címben. Ritkán találkozni olyan művésszel, akinél a technika ugynannyira fontos mint a téma.

Az, amit Herman László egy ecsettel, vászonnal és olajjal megoldhat, azt inkább egy sokkal bonyolultabb és kiismerhetetlen technikával alkotja meg. Nála a technika is több szempontból maga a Séta az ismeretlenben. Az üvegégetés technika nem újszerű, de maga az eljárás, amit Hermán László alkalmaz, az a művész saját maga által fejlesztett módszert. Nyugodtan nevezhetjük ezt a technikát fuzionált üvegfestésnek (üvegégetésnek).